Duránci barack
A duránci barack az egyik legrégebbi hazai fajtacsoport, múltjuk valószínűleg a római időkig nyúlik vissza. A Mezõkomáromi duráncit Entz Ferenc állította előmező komáromi szőlőjében a 19. század 30-as éveiben. Szeptember közepétől szeptember végéig érik. Olyan bőtermő, hogy gyümölcseinek egy részétől meg kell fosztani, ha azt akarjuk, hogy azok tekintélyes nagyságra fejlődjenek. Gyümölcse nagy, igen nagy; tekealakú, majd ismét kúpos felületű, egyik oldalán gyakran hízottabb. Szélességi átmérője a középtájánál lejjebb esik, honnan szára felé széles talpban, hegye felé pedig egyenletesen domborodva végződik. Kocsányürege szűk, öblös. Héja molyhos, közép vastag, bársonyos tapintatú, napos felén sötétbíbor színű, árnyékos oldalán világosabb, néha sötét sárga, majd pedig csíkozott. Húsa fehér, vagy sárgásfehér, magva körül vérpiros, kellemes illatú, édes borízű, bő levű, fűszeres és keményes, néha roppanó húsú. Magja közép nagy. Nem magvaváló. Aduránci barack az egyik legrégebbi hazai fajtacsoport.