Nyártaposó Kerti Parti

Tájékoztatjuk kedves barátainkat, ismerőseinket, hogy a Nyírgyulai Ifjúsági Klub és a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület közösen újra megrendezi a Nyártaposó Kerti Partit, melynek időpontja 2016. július 15. (pénteken).
A tavaly első ízben szervezett rendezvény sikerén felbuzdulva kis csapatunk úgy döntött, hogy hagyományt teremt, amíg lehetőségünk lesz. Évente ezzel a nyári bulival kedveskedünk barátainknak, és támogatóinknak egyaránt.

Tavalyi évi bálunk bevétele 411.000,-Ft volt, mely összeg nagy részét kirándulásokra költöttük. Az őszi szünetben (25 fővel) 3 napot töltöttünk Egerben és környékén. Idén júniusban pedig 2 napot kirándultunk (23 fővel)  a Bükkben (Bükkzsércen és Bogácson).

Emellett az ifi klub tagjai aktív szerepet vállalnak a település életében is. Tavaly nyáron az egyesület nyári táboraiban önkéntes éjszakai felügyeletet vállaltunk. Nagy esemény volt életünkben, hogy 2016. augusztusától Ifjú Polgárőrök lehettünk, és Nyírgyulaji Polgárőr Egyesülettel együttműködve segítettünk a máriapócsi búcsúk biztosításában, majd a mindenszenteki járőrözésben, illetve az idei majális biztosításában Ifjú Polgárőrként. Önkéntes feladatot vállaltunk a 2016 áprilisában első alakalommal megrendezett Szafi Duatlon lebonyolításában, a majális hangtechnikájának üzemeltetésében. Az Egyesület Tesco-s pályázat kampányában is részt vettünk. Több hetes aktív kampányolásunk eredményeként valósulhat meg egy színvonalas napközis tábor 2016.07.25. és 2016.07.29. között. Felnőtt felügyelőink folyamatosan, önkéntes alapon, minden pénteken jelen vannak az ifi klub összejövetelein.

Ezúton szeretnénk megköszönni a sok segítséget és felajánlásokat, illetve az önzetlen segítséget – polgármester úrnak, az egyesület elnökének, képviselő-terület tagjainak, a helyi és nyírbátori vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, szülőknek, nagyszülőknek, általános iskola igazgatójának, tanárainak, a polgármesteri hivatal dolgozóinak és minden kedves barátunknak - amely nélkül ifjúsági klubunk nem működhetne ilyen színvonalasan.

Az önkéntes Ifi Klub szervezői nevében:


Rácz Hajnalka            Andrikó Lászlóné            Garamszegi Katalin