szombat, május 25, 2019

Tanodai Farsang




A 2. nyitott napunk keretében megtartottuk a tanodai farsangunkat 2017. február 10-én a Tanoda épületében. Idén kihasználtuk azt a lehetőséget, hogy 2017 február 10-12. között zajlott az országos kultúrházak éjjel nappal rendezvénysorozat is. Hagyományőrző farsangunkkal csatlakoztunk az országos programsorozathoz. A nyugdíjas klub tagjaival fánkot sütöttek a gyerekek, az általános iskola pedagógusai műsorral készültek. A helyi önkormányzat a gyerekek szállításában segített. A farsang keretében rendeztünk egy kiállítást is, a helyi óvódás gyerekek és a tanodás fiataljaink által készített rajzokat, kézműves dísztárgyakat és ékszereket nézhették meg az érdeklődők. A program nagyon jól sikerült. A meghívott szülők és helyi civilszervezetek, intézmények képviselői bepillantást nyerhettek a Szafi Tanoda mindennapi életébe.

 

 

TANODAI Nyitott Napok

A Szafi Nyírgyulaji Tanoda januárban nyílt napot tartott, ahova meghívtuk a gyerekeket, szüleiket, érdeklődőket és a foglalkozást tartó tanárokat. Bemutattuk a tanoda tevékenységét, továbbá beszélgettünk a közeljövőben szervezni kívánt programjainkról.